Középiskolai felvételi, most dől el, vagy mégsem?

• B.totherika.coach
• 2020. január 17. péntek

Felvételi, család már vagy fél éve stresszben ég. Most dől el minden, vagy talán mégsem?

Két gyerekem túl van ezen az őrjítő korszakon, és bevallom mi is beleőrültünk, sőt továbbmegyek, olyannyira lekötött fiam továbbtanulása, hogy nemhogy nem tudtam néha milyen nap van, hányadika, de még az sem tűnt fel eközben, hogy állapotos lettem. Szóval no para, lassan vége az őrületnek…

Az a gyerek, aki eddig cuki szófogadó jó tanuló volt, most hanyag lusta nem törődik a jövőjével. Szülő könyörög, ígér, magántanárnak fizet, csak hogy vigye valamire ez a gyerek, a gyerek passzívan tűri a zűrzavart, nem érti mire ez a nagy felhajtás. Csendben jegyzem meg, fantasztikus volt az a zseni, aki a kiskamaszkor fiziológiai fáradtság idejére tette a felvételi időpontját, hogy egy nap alatt lemérjék az amúgy normális gyerekemről, hogy mennyire nem normális…

Szóval komplett cirkuszt csinálunk a középiskolai felvételiből, de vajon honnan indul, miért kell így lennie?

 Többféle indíték lehet, és most dőljünk egy kicsit hátra, és gondolkodjunk el a saját indítékainkon, miért kergetjük bele a gyereket ebbe az őrületbe.

• Jó képességű a gyerek, szeretném, ha ezt ki is hozná magából. Megadom neki az esélyt, legyen jobb élete, mint nekem, vagy épp azt akarom legyen olyan élete mint nekem, hisz alább nem adjuk.
• Mit mondanak mások. Az osztálytársak, barátok nagyszülők rokonok, mert igen kérem ez is nagyon fontos, hova pozícionálják a gyerekem, ezáltal engem. Megvan az a pillanat mikor otthon kérdezgeted a gyereked, hogy „Drágám, tudod, hogy Gipsz Jakab hova felvételizik? Milyen tanuló? Magántanárhoz jár? Szülei segítenek?” Miért is kérdezzük? Tényleg érdekel, vagy csak a saját gyereked, helyzeted szeretnéd pozícionálni. Feléd is záporoznak ugyan ezek a kérdések, a tekintet, ami feléd irányul már látod, hogy elvár egy választ, hogy szakmunkáááááás? Igen, van, akinek az lesz majd a jövőjében a kiteljesedés netovábbja, mert igen kérem, ilyen is van 😊
• Én gyerekem is ér annyit, mint más, ezt meg kell mutatni! Ki kell préselni magából a maximumot ha tombol az influenza, ha fárad, ha sok neki a napi 7-8 óra az iskolában akkor is.
• Kortárs közösség. Sok szülő úgy gondolja nem mindegy milyen környezetben tölti a kamaszkorát, milyen behatások érik, kivel barátkozik.
• Tűzz ki célt, és küzdj érte! Igen, ezt én is így gondolom, e mentén élem az életem. DE nem mindeggy milyen áron! Van az a szint ami káros, fontos figyelni a gyereket, a tűréshatárát, a képességeit, és ahhoz mérten elvárni a teljesítményt.

Ez csak pár indok, de gondolatébresztőnek jó, hogy tovább gondoljuk mi miért is stresszelünk ennyit. Ha látjuk a gyerekünket, nemcsak nézzük, akkor tökéletesen tudjuk mire képes, bízzunk benne.

Itt ezen a napon még nincs vége, stresszelsz addig, míg megnézheted hány pontosra írt a felvételijét, aztán csekkolod a környezetét, hogy az most jó vagy rossz?

Aztán az ideiglenes rangsor, változtass a sorrenden vagy mégse, mert gőzöd nincs mivel teszel jót. Végül májust írunk, mikor megvan az eredmény.

Annyi szorongásoldót, min ebben az időszakban, nem adnak el a gyógyszertárak, de tényleg megéri?

Te azt a munkát végzed, amit középiskolába tanultál?

 Másokat abban a pillanatban vajon miért érdekli hova megy a gyereked, rólatok szól, vagy róla?

Kevesebbet ér az a gyerek, aki nem jut be az elitbe? (Csendben jegyzem meg 2 diplomával kevesebbet keresek, mint egy szakmunkás.)

Elit gimnáziumban nem találhatja meg azt az egyet, aki deviáns, és rossz hatással lehet rá?

Őt látod, vagy aki te szerettél volna lenni, azt a lehetőséget?

Mind- mind olyan kérdés, amit ha megválaszolunk tökéletesen tudjuk a válaszd, de mégis beállunk a sorba, mégse csapunk az asztalra, hogy ne tegyék ezt a gyerekeinkkel.

Utólag látom miken toltam át a gyerekeim, amin nem feltétlen kellett volna. Szerintem akkor is a helyén lenne, ha mindezt az őrületet nem csináltam volna végig vele.

Úgy gondolom mindenki oda jut, ahova eleve elrendeltetett, hisz látunk diplomatából gasztrobloggert, és láttunk asztalosból idegsebészt.

Lehet valakinek egyenesebb, valakinek kanyargósabb az út, de előbb utóbb oda jut, ahová mindig is szeretett volna. Kívánok sok örömteli felszabadult pillanatot, és olyan felvételi eredményt, ami eleve elrendeltetett sorsutat talál meg.

Szeretettel; Erika

Belláné Tóth Erika

Szociálpedagógus, életvezetési coach, 

https://www.facebook.com/b.totherikacoach/

http://bennedazut.hu/