„Színezd ki a karantént!” érkezett a felhívás az elmúlt héten. Mire hivatott a kihívásom? Arra, hogy utazzunk. Ha most nem ülhetünk repülőre, akkor hívjuk segítségül saját elménket, utazzunk a képzelet szárnyán. Első héten a zene világába utaztunk, ahol kamasz korunk élményei leptek el minket, ezen a héten pedig a vidámságé volt a fókusz.
Fotó: Canva
Nem mindig könnyű vidámnak lenni, lehet magamtól nem is menne, hogy csak úgy mosolyogjak, mint a tejbetök. Miért is mosolyognék világjárvány idején. De hét elején, amikor leírtam nektek, hogy nevessetek, magamra nézve is kötelezőnek éreztem a kihívást.
Ha nevetni kell, hát nevetek, mert tudom már tapasztalatból, hogy amire fókuszálok az mindig segít, és előrébb visz.
A hét nagy része ezért vidámságban telt nálunk. Lányom talált rá a Jóbarátok sorozatra, már szinte el is felejtettem, hogy mennyire felemelően bolondok 🙂
A család egyik kedvenc filme a családi üzelmek című vígjáték, ez olyan fetrengve röhögős fajta, amikor elgondolkodsz, hogy kinek az agyából pattan ki egy ilyen történet, ki ennyire pihent, hogy ilyent kitaláljon. De hála a magasságosnak, hogy teremtett ilyen elmeroggyant embereket, akik arra hivatottak, hogy minket felvidítsanak. A héten 3 éves mini cukiságom is azon volt, hogy mindenkit jókedvre derítsen.
Az a fajta gyerek, aki nem rejti véka alá a véleményét, aki miatt úton útfélen éghet az ember lánya, mert ezt a véleményét jól érthetően hangosan a közvélemény tudtára adja.
Történt ugyanis, hogy sétálni indultunk, közelünkben van egy hatalmas szőlő ültetvény, ahol büntetlenül, ember tömeg nélkül fáraszthatom legkisebbemet. Játszótér mellett elhaladva éles szeme egyből kiszúrta, hogy egy apuka kisfiával a játszótéren van. Ismétlem, van véleménye, és ezt ki is fejti…. Láttam, hogy látta…felkészültem a legrosszabbra, lélegzet vissza fojtva vártam hogy kommentálja az eseményeket. Sokszor van, hogy motyog és nem értem mit mond, de amit az apuka kapott tőle, az tiszta érthető, és egyértelmű volt, idézem,
„ Héééé annak a bácsinak bolond a feje, meeeegvaaan őőőrülveee! A bácsiii miért van a játsziiin? De hát neeem szabaaad! Miért nem tudjaaa? Bácsi lepüpüllek!”- és már le is lőtte.
Ez a lepüpülés (amikor lelövi nemes egyszerűséggel az embereket) azóta van, amióta megkértem már nagykorú felelőségteljes fiam, hogy vigyázzon rá egy kicsit. Elsőszülöttem úgy gondolta a GTA nevű játék pont olyan jól leköti hármaskát, mint ahogy ő tenné.
Szóval gyermekem a GTA-s élményei után mindenkit lepüpül, a mosolyt, szám szélének harapásával leplezem, a bácsinak a játszin csak sután intettem, hogy bocsesz, meg heló. De tulajdonképpen tökéletesen igaza volt, és ezt ki is mondta, nem kis vidámságot okozva.
Miközben lányommal úgy röhögtünk, hogy folytak a könnyeink, ami olyan felszabadító élmény volt ott abban a pillanatban, hogy abban a könnyben benne volt az elmúlt hetek összes feszültsége, összes öröme és bánata.
Kacagtunk és nem erőltetett mosoly volt ez, amit még hét elején hittem, hanem önfeledt lélekutazás. Az a fajta kaland, amikor hátra hagysz mindent.
Photo by Artem Bali
És tudjátok mire jöttem rá? A világunkat magunknak teremtjük. Érhet minket sorscsapás, pofonok, kudarcok, de azt, hogy ezt, hogy éljük meg csak rajtunk múlik.
Kívánom, hogy a fókuszaitok jó, és előre vivő dolgokon legyenek. Az életünk hullámhegyek, és hullámvölgyek sorozata. Most nehéz, sok szempontból is cudar nehéz.
Érdemes ilyenkor egy kicsit kívülről figyelni magadat, és feltenni a következő kérdéseket;
Szeretettel; Erika
Belláné Tóth Erika
Szociálpedagógus, életvezetési coach,
https://www.facebook.com/b.totherikacoach/
http://bennedazut.hu/