Anyák napjának közeledtével egyre inkább foglalkoztatott a kérdés, hogy lehetek a leges legjobb anyukájuk gyerekeimnek?
Kérdések keringtek a fejemben, mert az elmúlt időszak mind fizikailag, mind lelkileg nagyon megterhelő volt. Felborult életünkben erőn felül igyekeztem az új egyensúly megteremtésében. Három gyerek három különböző hangulatát, feladatát, életkori sajátosságát figyelembe véve igyekeztem összefésülni az igényeket.
Érzelem cunami közepén arra kellett koncentráljak, hogy tudok megállni a szörfdeszkán úgy, hogy a hullámokat meglovagolva épeszű maradjon mindenki. Feladatomnak éreztem, hogy ebben a bizonytalan harmatszálon lebegő világunkban biztos pont legyek.
Kereken 40 nap telt el itthon úgy, hogy nem mozdultunk ki, nem értek külső ingerek, nem öleltük magunkhoz szeretteinket. Gyerekeim nem barátkozhattak, csacsoghattak barátnőkkel, szerelmet nem élhették meg, és nem rohangálhattak felszabadultan a játszótéren.
A feszültség nőttön nőt, és néha a tehetetlenség dühét éreztem szétfeszülni a gyomromban…
Van az a pont, tudod az a legmélyebb helyzet, amikor asztalt borítasz és azt mondod elég. Úgy gondoltam, ha nincs külső inger, ahonnan töltekezhetnék, meg kell találni magamban azt az erőt, ami tovább lendít.
Hajnalba keltem, csendes volt a ház is, így volt esélyem meghallani a gondolataimat, és figyeltem, befelé figyeltem. Szorongató volt, üres és frusztráló, nem tudtam mást megélni, mint a hiányt. Az elmúlt napok, hetek arról szóltak, hogy folyamatos készenlétben legyek, önmagamra egyáltalán nem jutott időm, és ebben a csendben kellett megtapasztalnom, hogy elvesztem.
Én elvesztem? Én nem találom magam? Én nem tudom ki vagyok, és merre tartok?![]()
Akkor, hogy adjak a családomnak tovább magamból? Hogy legyek megingathatatlan kőszikla és biztos pont?
Az elmúlt 25 évem erről szólt. Keresés, önfejlesztés, önismeret, képzés, mások segítése ezen az úton. Van az a pont mikor kifogy a kosár. Hiába tettél bele éveket, hogy képezd fejleszd magad, ha mindig csak adtál és nem vagy résen kiürülsz. Ezt a kiürülés állapotát éltem meg a napokban. Nem értettem, hogy miért történik ez. Klienseimnek, hogy tudok utat mutatni, miközben saját magamnak nem megy?
Döntésre jutottam, újra megtalálom magam. Visszanézve az elmúlt 9 napomat 27 órát töltöttem csak magammal, ez napi 3 órát jelent.
Jogosan merülhet fel a kérdés, ha eddig nem volt magamra idő, akkor ez most hogy ment?
Úgy, hogy elhatároztam. Elszánt és tudatos voltam.
Munkahelyemre menet és jövet nem rádiót hallgattam, hanem önképző hanganyagot. Hajnalban keltem, és lopott perceim, hosszú fürdéseim, és kitolt éjszakáim voltak. Hallgattam meditációt, tanultam neurolingvisztikus programozást, felfedeztem a belső írás szabadságát, kikristályosodott az értékrendem, és megtaláltam újra azt az utat, amin mennem kell tovább.
Hogy lettem jobb anyukája gyerekeimnek, és jobb felesége a férjemnek?
Önismerettel, és önszeretettel. Végig tudtam tekinteni az eddigi életem, és megelégedettséggel tudtam nyugtázni honnan hova jutottam. Megerősödött az identitásom, úton vagyok most is, mint mindenki, de újra megtaláltam az önazonosságom, ki vagyok és merre tartok.
Drága édesanyák! Vigyétek el soraim közül azt, ami ajándékot ad nektek. Kívánom, hogy tudjatok lecsendesedni, és befelé figyelni, hogy meghalljátok azt a hangot, aki odabent dörömböl. Figyelj rá, szorítsd magadhoz, öleld meg, béküljetek meg egymással, mert az a valaki ott mélyen benned, a te igazi valód.
Szeretettel; Erika
Belláné Tóth Erika
Szociálpedagógus, életvezetési coach,
https://www.facebook.com/b.totherikacoach/
http://bennedazut.hu/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: